Menü

°Főoldal°
°Vendégkönyv°

 

A Pál utcai fiúk

°1. fejezet°
°2. fejezet°
°3. fejezet°
°4. fejezet°
°5. fejezet°
°6. fejezet°
°7. fejezet°
°8. fejezet°
°9. fejezet°
°10. fejezet°

.............................

°Szereplők°
°Az író°
°A történet°
°Galéria°

 Site Info

°Webmiss: Bogi°
°Credit: G-Portal°
°Topic: A Pál utcai fiúk°
°Start: 2008. 03. 07.°
°E-mail: sbogi@monortnet.hu °

 

Chat

 


 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

3. fejezet

A haditerv másnap délután, a gyorsírási óra után már készen volt.

A gyorsírási órának ötkor volt vége, s az utcán már gyújtogatták a lámpákat. Az iskolából kijövet Boka azt mondta a fiúknak:

- Mielőtt támadnánk, be fogjuk bizonyítani, hogy mi is vagyunk olyan bátrak, mint ők. Én magam mellé fogom venni a két legbátrabb emberemet, és kimegyünk velük a Füvészkertbe. Be fogunk hatolni az ő szigetjükre, és odaszögezzük a fára ezt a papirost.

Azzal elővett a zsebéből egy darabka piros papírt, amelyre csupa nagybetűvel ez volt írva:

 

ITT VOLTAK A PÁL UTCAI FIÚK!

A többiek áhítattal nézték a papirost. Csónakos, aki nem tanult gyorsírást, de akit a kíváncsiság idevonzott, megjegyezte:

- Valami gorombaságot is kellene arra a papírra írni.

Boka tagadólag rázta a fejét.

- Nem szabad. Sőt mi nem fogunk olyasmit cselekedni, aminőt Áts Feri tett, mikor elvitte a zászlónkat. Mi csak meg fogjuk nekik mutatni, hogy nem félünk tőlük, s oda merünk menni az ő birodalmukba, ahol a gyűléseiket tartják, és ahol a fegyvereik le vannak rakva. Ez a darab piros papír a mi névjegyünk. Ezt ott hagyjuk nekik.

 

Csele is megszólalt:

- Kérlek - mondta -, én úgy hallottam, hogy ők ilyenkor este vannak ott a szigeten, és rabló-pandúrt szoktak játszani.

 

- Nem baj. Áts Feri is olyankor jött, amikor tudta, hogy mi a grundon leszünk. Aki fél, az nem jön velem.

De senki se félt. Sőt Nemecsek határozottan bátornak mutatkozott. Látni való volt, hogy érdemeket akar szerezni az előléptetésre.

Büszkén állott elő.

 

- Én veled megyek!

Itt az iskola előtt ugyanis nem kellett haptákba állani és szalutálni, mert csak a grundon voltak érvényesek a törvények. Itt mindenki egyforma volt. Csónakos is előállott.

 

- Én is!

- De ígérd meg, hogy nem fogsz fütyölni!

- Megígérem. Csak most... hagyjatok még egyszer, utoljára fütyölni egyet!

- Hát fütyölj!

Csónakos pedig füttyentett. Amolyan jót, kedvére valót, hogy az emberek visszafordultak az utcán.

- Most kifütyöltem magamat mára! - mondta boldogan.

Boka Cseléhez fordult.

- Te nem jössz?

- Mit csináljak? - szólt szomorúan Csele. - Nem mehetek, mert otthon kell lennem fél hatra. Az édesanyám számon tartja, hogy mikor végződik a gyorsírásóra. És félek, hogy ha ma elkésem, többet aztán nem enged sehova.

És roppantul megijedt ennél a gondolatnál. Vége volna mindennek: a grundnak, a főhadnagyságnak.

 

- Hát akkor maradj. Elviszem magammal Csónakost és Nemecseket. És holnap reggel az iskolában megtudtok mindent, ami történt.

Kezet fogtak. Bokának eszébe jutott valami:

- Mondjátok, ugye, Geréb ma nem volt gyorsírásórán?

- Nem.

- Talán beteg?

- Nem hinném. Délben együtt mentünk haza. Kutya baja volt.

Nem tetszett neki Geréb viselkedése. Geréb a legnagyobb mértékben gyanús volt előtte. Tegnap oly furcsán, oly sokat jelentőn nézett a szemébe, mikor elváltak. Látszott a fiún, hogy megérezte, hogy amíg Boka ebben a társaságban van, addig őbelőle itt nem lehet semmi. Féltékeny volt Bokára. Őbenne sokkal több volt a vér, a vakmerőség; Boka csöndes, okos, komoly természete nem tetszett neki. Ő magát sokkal különb legénynek tartotta.

 

- Tudja isten - mondta csöndesen, és elindult a két fiúval. Csónakos komolyan ment mellette. Nemecsek pedig vidám volt, és úszott a boldogságban, hogy végre ilyen kevesedmagával vesz részt egy érdekes kalandban. Oly vidám volt, hogy Boka meg is rótta:

- Ne bolondozz, Nemecsek! Vagy talán azt hiszed, hogy mulatni megyünk? Ez a kirándulás sokkal veszedelmesebb, mint gondolod. Emlékezzél csak a Pásztorokra!

Ennél a szónál aztán a kis szőkének is a torkán akadt a bolondozás. Hiszen Áts Feri is rettenetes fiú volt, sőt híre járt, hogy kicsapták a reáliskolából. Erős gyerek volt, és hihetetlenül merész. De volt a szemében valami kedves és megnyerő, ami a Pásztorok szeméből hiányzott. Ezek mindig lehajtott fővel jártak, komoran és szúrósan néztek, napbarnított, fekete fiúk voltak, és még soha senki nem látta őket nevetni. A Pásztoroktól lehetett félni. És a három kislegény sietve ment kifelé a végtelen Üllői úton. Most már egészen besötétedett, korán este lett. A lámpák mind égtek már az úton, s ez a szokatlan idő nyugtalanná tette a fiúkat. Ők ebéd után szoktak szórakozni. Ilyenkor ők nem jártak az utcán, hanem otthon kuksoltak a könyveik mellett. Némán mentek egymás mellett, s negyedóra alatt kiértek a Füvészkerthez. A kőfal mögül ijesztően meredtek feléjük a nagy fák, melyek most kezdtek lombosodni. A szél zúgott a friss lomb között, sötét volt, és ahogy elterült előttük az óriási Füvészkert a maga titokzatos, zárt kapujával, rejtelmesen susogva, megdobbant a szívük. Nemecsek csöngetni akart a kapun.

- Az istenért, valahogy ne csöngess! - mondta Boka. - Megtudják, hogy itt vagyunk! Vagy az úton találkozunk velük... és különben se nyitják ki nekünk a kaput!

- Hát hogy megyünk be?

Boka a szemével intett a fal felé.

- A falon?

- A falon.

- Itt, az Üllői úton?

 

- Dehogy! Megkerüljük a kertet. Hátul sokkal alacsonyabb a fal!

Azzal befordultak a sötét kis utcába, ahol a kőfalat csakhamar deszkapalánk váltotta fel. Itt baktattak a palánk mellett, keresve valami alkalmas helyet, ahol be lehetne mászni. Egy helyen, ahová az utcalámpa világossága nem hatolt el, megállottak. A deszkapalánkon belül, közvetlenül a palánk mellett egy nagy akácfa állott.

- Ha itt fölmászunk - suttogta Boka -, akkor ezen az akácfán könnyű lesz lemászni. És azért is jó, mert a fa tetejéről messzire elláthatunk, s megfigyelhetjük, hogy nincsenek-e a közelben.

Ezt a másik kettő is helyeselte. S a következő pillanatban már hozzá is fogtak a munkához. Csónakos leguggolt, s kezével a palánknak támaszkodott. Boka óvatosan felállott a vállára, és benézett a kerítésen. Nagy csöndben voltak, egyikük se pisszent. Miután Boka meggyőződött arról, hogy nincs a közelben senki, intett a kezével.

 

Nemecsek pedig odasúgta Csónakosnak:

- Emeld!

És Csónakos beemelte a palánkon az elnököt. Az elnök felkapaszkodott a palánk tetejére, s ekkor recsegni-ropogni kezdett alatta a korhadó alkotmány.

- Ugorj be! - súgta Csónakos.

Még néhány roppanás hallatszott, s a következő pillanatban tompa puffanás. Boka benn volt, egy veteményeságy kellős közepén. Utána Nemecsek mászott be, majd Csónakos. De Csónakos előbb felmászott az akácfára, ő értett a fára mászáshoz, mert ő vidéki fiú volt. A másik kettő alulról kérdezgette:

- Látsz valamit?

Fojtott hang felelt a fa tetejéről:

 

- Nagyon keveset, mert sötét van.

- A szigetet látod?

- Azt látom.

- Van ott valaki?

Csónakos figyelmesen hajolt jobbra-balra az ágak közt, s merően nézett a sötétbe, a tó felé.

 

- A szigeten nem látni semmit a fáktól meg a bokroktól... de a hídon...

Itt elhallgatott. Följebb mászott egy ággal. Onnan folytatta:

- Most már jól látom. A hídon két alak áll.

Boka csöndesen szólt:

- Ott vannak. A hídon, azok az őrök.

Aztán újra recsegtek az ágak. Csónakos lemászott a fáról. Nagy csöndben állottak ott hárman, s azon gondolkoztak, hogy most mitévők legyenek. Legubbaszkodtak egy bokor mögé, hogy senki meg ne láthassa őket, s ott csöndes, suttogó hangon indult meg a tanácskozás.

- A legjobb lesz - mondta Boka -, ha most itt a bokrok mentén valahogy eljutunk a várromig. Tudjátok... van ott egy várrom, arra jobbra, egy domb szélébe van beépítve.

A másik kettő némán intett, hogy ismeri ezt a helyet.

 

- A várromig el lehet jutni óvatosan, guggolva a bokrok közt. Ott aztán valamelyik fel fog mászni a dombra, és körülnéz. Ha nincs senki, akkor hasra fekszünk, és lemászunk a dombról. A domb egyenest a tónak megy. Ott aztán elbújunk a sás között, és majd meglátjuk, mit csinálunk.

Két villogó szempár figyelte Bokát. Csónakos meg Nemecsek minden szavát szentírásnak vette.

Boka megkérdezte:

- Jó lesz?

- Jó! - intett a másik kettő.

- Hát akkor rajta, előre! Csak jertek mindenütt utánam! Én ismerem itt a járást.

És elkezdett négykézláb mászni az alacsony bokrok között. Alig térdelt a földre két kísérője, hosszú, éles fütty hallatszott a távolból.

 

- Észrevettek! - mondta Nemecsek, és talpra ugrott.

- Vissza! Vissza! Hasalj le! - adta ki Boka a parancsot, és erre mind a hárman lehasaltak a fűbe. Visszafojtott lélegzettel várták, hogy most mi fog történni. Csakugyan észrevették volna őket?

 

De nem jött senki. A szél zúgott a fák között. Boka suttogva szólt:

- Semmi.

De ekkor újra éles fütty hasította a levegőt. Ismét vártak, de megint nem jött senki. Nemecsek reszketve szólt egy bokor tövében:

 

- Körül kellene nézni a fáról.

- Igazad van. Csónakos, menj fel a fára!

És Csónakos, mint a macska, már fenn is volt megint a nagy akácfán.

- Mit látsz?

- A hídon alakok mozognak... most négyen vannak... most kettő visszament a szigetre.

 

- Akkor rendben van minden - mondta megnyugodva Boka. - Gyere le. A fütty azt jelentette, hogy a hídon felváltották az őröket.

Csónakos lejött a fáról, s azzal elindultak mind a hárman, szépen négykézláb, a domb felé. A nagy, titokzatos Füvészkertre ilyenkor ráül a csönd. A látogatók elmennek a jelző harangszóra, s nem marad ott más idegen, mint csak az, aki rossz járatban van, vagy az, aki haditerveket forgat a fejében, mint ez a három kis sötét alak, aki gombóccá gubbaszkodva lopózott egyik bokortól a másikig. Nem szóltak egymáshoz egy szót sem, oly fontosnak érezték a küldetésüket. Sőt őszintén megvallva, egy kis félelem is szorult beléjük. Nagy merészség kellett hozzá: a vörösingesek jól fölszerelt várába, egy kis tó közepén álló szigetre bejutni akarni, mikor az egyetlen fahídon, mely a szigetre vezet, őrök állanak.

 

"Talán éppen a Pásztorok" - gondolta Nemecsek, és eszébe jutottak a szép, finom, színes golyók, amelyek közt üveggolyó is volt, és még most is bosszankodott arra a gondolatra, hogy épp akkor hangzott el a borzasztó "einstand" szó, amikor ő gurított, és mindezt a sok szép golyót megnyerte volna...

 

- Jaj! - kiáltott Nemecsek.

A másik kettő ijedten hagyta abba a mászást.

 

- Mi az?

Nemecsek akkor már térden állott, és az ujját tövig beszopta.

- Mi történt veled?

Ki se vette ujját a szájából, úgy felelt:

- Csalánba léptem - a kezemmel!

- Szopd, csak szopd, papuskám - mondta Csónakos, de esze volt, és a saját kezét bekötötte a zsebkendőjével.

 

Csúsztak-másztak tovább, és csakhamar a dombhoz értek. Ide, a domb egyik oldalába, mint már tudjuk, olyan kis mesterséges várromot építettek, aminőt nagyúri kertekbe szokás építeni, gondosan utánozva a régi várak építési módját, mesterséges mohával teletűzdelve a nagy kövek közeit.

 

- Ez itt a várrom - magyarázta Boka. - Itt vigyáznunk kell, mert hallottam, hogy a vörösingesek ide is ki szoktak rándulni.

Csónakos is megszólalt:

- Micsoda vár ez? A történelemben nem tanultuk, hogy a Füvészkertben vár lett volna...

- Ez csak rom. Ezt már romnak építették.

Nemecsek nevetni kezdett.

- Hát ha már építették, miért nem építettek új várat? Száz év múlva magától rom lett volna belőle...

 

- Ejnye, de jó kedved van! - szólt rá Boka. - Bezzeg ha majd szemedbe néznek a Pásztorok, elmegy a kedved a tréfától!

Valóban, a kis Nemecsek erre savanyú pofát vágott. Olyan fiú volt, aki minduntalan elfelejtette, hogy baj van. Folyton emlékeztetni kellett rá.

S azzal fölfelé kezdtek mászni a bodzabokrok közt, a rom kövein kapaszkodva, a dombra. Most Csónakos ment elöl. Egyszerre úgy, ahogy volt, négykézláb, megállott. Fölemelte a jobb kezét. Majd hátrafordult, és ijedt hangon szólt:

- Itt jár valaki.

Lebújtak a magas fűbe. A mindenféle gizgaz jól eltakarta kis alakjukat. Csak a szemeik villogtak ki a sűrűből. Figyeltek.

 

- Tedd a földre a füledet, Csónakos - adta ki suttogva a parancsot Boka. - Az indiánok így szoktak hallgatózni. Így könnyen meghallja az ember, ha jár valaki a közelben.

Csónakos engedelmeskedett. Lehasalt a földre, s egy helyen, ahol nem nőtt fű, a földre hajtotta a fülét. De rögtön fel is kapta.

- Jönnek! - suttogta rémülten.

Most már indián módszer nélkül is lehetett hallani, hogy valaki csörtet a bokrok közt. S ez a titokzatos valaki, akiről egyelőre azt se lehetett tudni, hogy állat-e vagy ember, egyenesen feléjük jött. A fiúk megszeppentek, és még a fejüket is lekapták a fűbe. Csak Nemecsek szólalt meg halk, nyöszörgő hangon:

 

- Én haza szeretnék menni.

Csónakos nem vesztette el a kedélyét. Ezt mondta:

- Lapulj meg, papuskám.

De miután Nemecsek még erre sem volt hajlandó bátornak lenni, Boka kidugta a fejét a fűből, és haragtól villogó szemmel szólt rá, persze suttogva, hogy el ne árulja magát:

- Közlegény, lapuljon meg a fűben!

Ennek a parancsnak engedelmeskedni kellett. Nemecsek meglapult. A titokzatos valaki pedig egyre csörtetett, de most már úgy hallatszott, mintha irányt változtatott volna, s nem feléjük jönne. Boka újra felágaskodott a fűben, és szétnézett. Sötét alakot látott, aki most már lefelé ment a dombról, s botjával a bokrokat piszkálta.

- Elment - mondta a fűben hasaló fiúknak. - Az őr volt.

- A vörösingesek őre?

- Nem. A Füvészkert őre.

Erre föllélegzettek. Felnőtt embertől ők meg nem ijedtek. Példa reá a bibircsós orrú öreg honvéd a Múzeumkertben, aki nem bírt velük. Tovább folytatták a mászást. De ekkor, úgy látszik, az őr meghallott valamit, mert megállt, és fülelni kezdett.

 

- Észrevettek - dadogta Nemecsek. Most mind a ketten Bokára néztek, várva intézkedését.

- Be a romba! - adta ki a parancsot Boka.

Mind a hárman hanyatt-homlok bukdácsoltak lefelé a dombon, melyre az imént oly óvatosan másztak fel. A romnak kis csúcsíves ablakai voltak. Ijedten vették észre, hogy az első ablakot vasrács védi. A másodikhoz sompolyogtak, azon is vasrács volt. Egy helyen végre találtak a kövek közt egy akkora hasadékot, amelyen éppen befértek. Bebújtak a sötét fülkébe, és lélegzetüket is visszafojtották. Az őr alakja elhaladt az ablakok előtt. Innen látták, hogy most végképpen elmegy a kert Üllői úti része felé, ahol a lakóháza volt.

 

- Hála istennek - szólalt meg Csónakos -, ezen átestünk.

S azzal körülnéztek a sötét fülkében. Nyirkos, dohos volt itt a levegő, mintha valami igazi vár pincéjében lettek volna. Botorkálás közben egyszerre megállott Boka. Elbotlott valamiben. Lehajolt, és fölvette ezt a valamit. A másik kettő odaugrott melléje, s az alkonyat gyér világosságánál látták, hogy az a valami - egy tomahawk. Olyan szekerceféle, aminővel a regények tanúsága szerint az indiánok szoktak hadakozni. A tomahawk fából volt faragva, s ezüstpapírral volt beragasztva. Félelmetesen csillogott a sötétben.

- Ez az övék! - mondta áhítattal Nemecsek.

- Úgy van - jegyezte meg Boka -, s ha ez az egy itt volt, akkor itt többnek is kell lenni.

Kutatni kezdtek, s az egyik sarokban még hetet találtak. Ebből könnyű volt kitalálni, hogy nyolcan vannak a vörösingesek.

Úgy látszik, ez volt a rejtett fegyvertáruk. Csónakosnak az volt az első gondolata, hogy a nyolc szekercét hadizsákmány gyanánt el kellene vinni.

- Nem - szólt Boka -, azt nem tesszük. Ez egyszerű lopás volna.

 

Csónakos elszégyellte magát.

- Most beszélj, papuskám! - bátorodott neki Nemecsek, de Boka gyöngéden oldalba bökte, mire elhallgatott.

- Ne vesztegessük az időt. Másszunk ki, és fel a dombra! Nem akarom, hogy akkor érjünk a szigetre, amikor már nincs ott senki.

Ez a merész gondolat aztán újra kedvet adott nekik a kalandhoz. A szekercéket szétszórták a fülkében, hogy lássák, járt itt valaki. Aztán kimásztak a hasadékon, és most már bátorságra kapva siettek fel a domb tetejére. A domb tetejéről messzire el lehetett látni. Megálltak egymás mellett, és szétnéztek. Boka egy kis csomagot vett ki a zsebéből. Újságpapirost göngyölt le róla, s a papirosból egy kis gyöngyház távcsövet vett elő.

- Ez a Csele nővérének a színházi gukkerja - mondta, és belenézett. De szabad szemmel is el lehetett látni a szigetre. A kis sziget körül fénylett a kicsike tó, ahol a vízinövényeket tenyésztik, s amelynek a partja sűrűn be volt nőve sással meg náddal. A sziget lombos fái, magas bokrai közt kicsi fénypont csillogott. Erre a látványra mind a három fiú elkomolyodott.

- Ott vannak - szólt fojtott hangon Csónakos.

Nemecseknek a lámpa tetszett.

- Lámpájuk is van!

A kis fénypont izgett-mozgott a szigeten, hol eltűnt egy bokor mögött, hol megint fölvillant a parton. Valaki vitte a lámpát ide-oda.

- Úgy látom - szólt Boka, aki el nem vette volna a szeme elől a távcsövet egy pillanatra sem -, úgy látom, hogy készülődnek valamire. Vagy esti gyakorlatot tartanak... vagy...

 

Itt hirtelen elhallgatott.

- Nos? - kérdezte aggódva a másik kettő.

 

- Szent isten! - mondta Boka, egyre a távcsőbe nézve -, az, aki a lámpát viszi... az...

 

- Nos? Ki az?

- Ismerős alak... csak nem...

Följebb ment, hogy jobban lásson, de akkor a lámpafény eltűnt egy bokor mögött. Boka levette szeme elől a gukkert.

- Eltűnt - mondta csendesen.

 

- De ki volt?

- Nem mondhatom meg. Nem láttam jól, és épp mikor szemügyre akartam venni, eltűnt előlem. S amíg biztosan nem tudom, nem akarok senkit meggyanúsítani...

 

- Talán valaki a mieink közül?

Szomorúan felelt az elnök:

- Azt hiszem.

- De hiszen ez árulás! - kiáltott fel Csónakos, elfeledkezve arról, hogy csöndben kell maradni.

- Hallgass! Ha odaérünk, mindent meg fogunk tudni. Légy addig türelemmel.

Most bizony már a kíváncsiság is hajtotta őket. Boka nem akarta megmondani, kihez hasonlított a lámpás alak. Találgatták, de ezt is megtiltotta az elnök, azzal a megjegyzéssel, hogy nem szabad gyanúba keverni senkit. Izgatottan siettek le a dombról, s lenn ismét négykézláb folytatták útjokat a fűben. Most már észre se vették, ha tüske, csalán vagy éles kavics akadt a kezük alá. Siettek, némán csúsztak egyre közelebb a titokzatos kis tó partjához.

Odaértek. Itt föl lehetett állni, mert a sűrű sás, nád meg a parti bokor oly magas volt, hogy eltakarta kis alakjukat. Boka hidegvérrel adta ki a parancsokat:

- Itt valahol egy csónaknak kell lenni. Én majd jobbra megyek a parton, keresni a csónakot Nemecsekkel, te meg, Csónakos, balra mégy. Aki előbb akad rá a csónakra, az megvárja a másikat.

 

Néma csöndben rögtön el is indultak. De alig tettek néhány lépést, Boka a sás között meglátta a csónakot.

- Várjunk - mondta.

Vártak, míg Csónakos majd egészen megkerüli a tavat, és a túlsó oldalról visszakerül ide. Leültek a partra, s kis ideig a csillagos eget nézték. Aztán figyeltek, hogy nem hallatszik-e át valami beszéd a szigetről. Nemecsek okos akart lenni.

 

- Te - mondta -, majd én a földre hajtom a fülemet.

- Hagyd csak a füledet békén - szólt Boka -, azt ugyan hiába hajtanád víz partján a földre. De ha lehajolunk a víz fölé, ott jobban hallunk. A halászokat láttam, amint a Dunán a víz fölé hajolva diskurálnak egymással az egyik partról a másikra. Este a víz kitűnően viszi a hangot.

Le is hajoltak a víz fölé, de nem hallottak érthető szavakat. Csak suttogás, motoszkálás hallatszott a kis szigetről. Közben megérkezett Csónakos, és búsan jelentette:

 

- Nincs csónak sehol.

- Ne búsulj, papuskám - vigasztalta Nemecsek -, már megvan.

És elindultak, le a csónak felé.

- Beleülünk?

- Nem itt ülünk bele - szólt Boka. - A csónakot előbb elvontatjuk a híddal átellenben eső partra, hogy ha észrevesznek, ne legyünk a híd közelében. A hídtól legmesszebb eső ponton fogunk átevezni, hogy nagyot kelljen kerülniök, ha utánunk akarnak szaladni.

Ez az előrelátó okosság tetszett a másik kettőnek. Bátorságot öntött beléjük az a tudat, hogy a vezérük ilyen okos fiú, s ilyen ügyesen tud számítani. A vezér pedig megszólalt:

 

- Kinél van spárga?

Csónakosnál volt. Csónakos zsebében minden volt. Nincs az a bazár, amiben annyi minden lett volna, mint a Csónakos zsebében. Volt abban bicska, spárga, golyó, rézkilincs, szög, kulcs, rongy, noteszkönyv, srófhúzó, meg még Isten tudja, micsoda. Elővette a spárgát, és ezt Boka rákötötte a csónak orrán levő karikára. S azzal a parton vontatni kezdték nagyon lassan, óvatosan a csónakot a sziget túlsó oldala felé. Miközben vontatták, folyton figyelték a szigetet. És mikor elérkeztek arra a helyre, ahol be akartak ülni a rozoga alkotmányba, ismét hallották az iménti füttyöt. De most már nem ijedtek meg tőle. Tudták jól, hogy ez jelenti az őrváltást a hídon. És már csak azért sem voltak most már ijedősek, mert úgy érezték, hogy benne vannak a harc hevében. Így vannak ezzel az igazi katonák is, az igazi háborúban. Amíg nem láttak ellenséget, minden bokortól ijedeznek. Mikor aztán az első golyó elfütyült a fülük mellett, nekibátorodnak, szinte megrészegednek tőle, és elfelejtik, hogy a halálnak rohannak.

A fiúk beültek a csónakba. Elsőnek Boka lépett bele, másodiknak Csónakos. Nemecsek félénken lépkedett az iszapos parton.

 

- Gyere, gyere, papuskám! - biztatta Csónakos.

- Jövök, papuskám - mondta Nemecsek, azzal egyet csúszott, ijedtében belekapaszkodott egy vékony nádszálba, és szó nélkül belepottyant a vízbe. Nyakig merült a lébe, de kiáltani nem mert. Rögtön felállott a sekély mederben, és nagyon nevetséges kis figura volt, amint csurgott róla a víz, s a kezében még mindig görcsösen szorongatta a tollszár vékonyságú nádszálat.

Csónakos nem tudta visszatartani a nevetést, kipuffant:

- Ittál, papuskám?

- Nem ittam - mondta ijedt arccal a kis szőke, s amúgy vizesen, sárosan, csurogva-csöpögve beült a csónakba. Még sápadt volt az ijedségtől.

 

- Nem hittem volna, hogy ma még fürödni is fogok - mondta csöndesen.

De nem volt veszteni való idő. Boka meg Csónakos megkapták az evezőket, és ellökték a parttól a csónakot. A nehéz csónak lustán lendült ki a vízre, és felfodrozta a csöndes tavacskát maga körül. Az evezőket nesztelenül mártogatták a vízbe, s olyan nagy volt a csönd, hogy tisztán lehetett hallani, amint a csónak orrában gubbaszkodó kis Nemecseknek vacogott a foga. Néhány pillanat múlva a sziget partjára szaladt a csónak. A fiúk sietve jöttek ki belőle, s azonnal lebújtak egy bokor mögé.

- No, idáig is eljutottunk volna - mondta Boka, s halkan, óvatosan mászni kezdett a parton. A másik kettő utána.

- Hohó - fordult vissza az elnök -, a csónakot nem hagyhatjuk magára! Ha meglátják, nem tudunk elmenekülni a szigetről. A hídon őrök állanak. Te maradj a csónaknál, úgyis Csónakos a neved. És ha valaki észreveszi a csónakot, vedd a szádba az ujjadat, és fütyülj akkorát, amekkorát csak tudsz. Mi majd visszarohanunk, beugrunk a csónakba, és te eltaszítod a parttól.

Csónakos visszakullogott a ladikhoz, és titokban annak örült, hogy talán lesz alkalma egy akkorát füttyenteni, amekkorát csak tud...

Boka pedig továbbment a kis szőkével a víz mentén. Ahol a bokrok magasabbak voltak, ott felállottak, s úgy osontak tovább. Az egyik ilyen magas bokornál aztán megállottak. Itt félrehajtották a lombot. Beláttak a sziget közepére, melyen kis tisztás volt, s ekkor meglátták a vörösingesek félelmetes csapatját. Nemecseknek dobogni kezdett a szíve. Közelebb simult Bokához.

- Ne félj - súgta a fülébe az elnök.

A tisztás közepén nagy kő volt, s a kövön volt a lámpa. A lámpa körül guggoltak a vörösingesek. Valóban mindnyájának vörös volt az inge.

 

Áts Feri mellett guggolt a két Pásztor, és a kisebbik Pásztor mellett valaki, akinek nem volt vörös tornainge...

Boka érezte, amint Nemecsek reszketni kezd mellette.

- Te... - mondta Nemecsek, de csak ennyit tudott mondani - te... te...

Aztán halkan hozzátette:

- Látod?

- Látom - szólt szomorúan Boka.

A vörösingesek mellett ott guggolt Geréb. Tehát nem csalódott, mikor a dombról erre nézett. Valóban Geréb volt az, aki a lámpával járt-kelt az imént. Most kettőzött figyelemmel figyelték a vörösinges csapatot. A lámpa furcsán világította meg a sötét arcú Pásztorokat meg a többiek vörös ingét. Mind hallgattak, csak Geréb beszélt csöndesen. Valami olyat adhatott elő, ami nagyon érdekelte a többit, mert mind feléje hajoltak, s nagy figyelemmel hallgatták. Az esti nagy csöndben a két Pál utcai fiú is hallotta Geréb szavait. Ezt mondta:

- A grundra kétfelől lehet bejutni... Be lehet menni a Pál utcáról, de onnan nehéz, mert törvénybe van írva, hogy aki bemegy, annak be kell reteszelni maga után az ajtót. A másik bejárás a Mária utca felől van. Itt a gőzfűrész nagy kapuja tárva-nyitva áll, s a farakások közt el lehet innen jutni a grundra. Ez csak azért nehéz, mert a farakások közt az utcákban erődök vannak...

 

- Tudom - szólt közbe Áts Feri mély hangon, mely megborzongatta a Pál utcaiakat.

- Tudhatod, hiszen ott voltál - folytatta Geréb. - Az erődökben őrök vannak, s ezek azonnal jelt adnak, ha valaki közeledik a farakások közt. Nem is ajánlom, hogy arról jöjjetek...

 

Tehát arról volt szó, hogy a vörösingesek odajöjjenek a grundra...

Geréb tovább beszélt:

- A legjobb az lesz, ha előre megbeszéljük, hogy mikor jöttök. Akkor majd én megyek be a grundra utolsónak, és nyitva hagyom a kisajtót. Nem fogom bereteszelni.

 

- Jól van - szólt közbe Áts Feri -, ez helyes. A világért sem akarom olyankor elfoglalni a grundot, amikor nincs ott senki. Annak rendje és módja szerint háborút fogunk viselni. Ha ők meg tudják védeni a grundjukat, jó. Ha nem tudják megvédeni, elfoglaljuk, és kitűzzük a vörös zászlónkat. Nem kapzsiságból tesszük, hiszen tudjátok...

 

Az egyik Pásztor szólalt most meg:

- Azért tesszük, hogy legyen hol labdáznunk. Itt nem lehet, és az Eszterházy utcában mindig veszekedni kell a helyért... Nekünk labdaterület kell, és punktum!

Íme, éppolyan okból határozták el a háborút, mint amilyen okokért az igazi katonák szoktak harcolni. Az oroszoknak tenger kellett, azért hadakoztak a japániakkal. A vörösingeseknek labdahely kellett, s miután másképp nem ment, háború útján akarták megszerezni.

- Tehát annyiban maradunk - szólt a vörösingesek vezére, Áts Feri -, hogy a megbeszélés szerint te nyitva fogod felejteni a Pál utcai kiskaput.

- Igen! - mondta Geréb.

Szegény kis szőke Nemecseknek azonban most már nagyon fájt a szíve. Ott állott, csuromvíz ruhában, nagyra nyitott szemmel nézve a tűzfény körül ülő vörösingeseket s köztük az árulót. Annyira fájt a szíve, hogy mikor Geréb szájából elhangzott az "igen", mely azt jelentette, hogy Geréb hajlandó elárulni a grundot, sírva fakadt. Megölelte Boka nyakát, csöndesen zokogott, és csak azt mondogatta:

 

- Elnök úr... elnök úr... elnök úr...

Boka szelíden eltolta magától.

- Most nem érünk semmit a sírással.

De az ő torkát is fojtogatta valami. Nagyon szomorú dolog volt az, amit Geréb itt művelt.

 

De most hirtelen, Áts Feri intésére felállottak a vörösingesek.

- Haza fogunk menni - szólt a vezér. - Mindenkinek megvan a fegyvere?

- Igen - mondták egyszerre valamennyien, s fölvették a földről hosszú falándzsáikat, melyeknek a végén pici vörös zászlócska volt.

- Előre - vezényelte Áts Feri -, be a bokrok közé, gúlába rakni a fegyvereket!

És elindultak mind, Áts Ferivel az élükön, a kis sziget belseje felé. Geréb is velük ment. A kis térség üresen maradt, közepén a kő, a kövön az égő lámpa. Hallatszottak a lépteik, amint egyre távolodtak, mentek befelé a sűrűbe, elrejteni a lándzsáikat.

Boka megmozdult.

- Most - súgta oda Nemecseknek, s a zsebébe nyúlt.

A piros cédulát vette elő, melybe már bele volt illesztve egy rajzszög. Félrehajtotta a bokor ágait, s hátraszólt a kis szőkének:

 

- Itt várj! Meg se moccanj!

S azzal beugrott a kis tisztásra, ahol az előbb még körben ültek a vörösingesek. Nemecsek még a lélegzetét is visszafojtotta, úgy nézett utána. Bokának első dolga az volt, hogy a nagy fához ugrott, mely a tisztás szélén állott, s mely lombkoronájával, mint valami nagy ernyő, az egész szigetet betakarta. A fatörzsre egy szempillantás alatt feltűzte a piros cédulát, s azzal a lámpához osont. Kinyitotta a lámpa egyik ablakát, s belefújt. A gyertya elaludt, s e pillanatban Nemecsek Bokát is elvesztette szem elől. De még hozzá sem szokott a szeme a sötétséghez, már mellette állott Boka, s karon fogta.

- Rohanj utánam, ahogy csak tudsz!

Azzal vágtatni kezdtek a sziget partjára, a csónak felé. Mikor Csónakos meglátta őket, beugrott a ladikba, a partnak támasztotta az evezőt, hogy minden pillanatban kész legyen az indulásra. A két fiú beugrott a csónakba.

- Mehetünk - lihegte Boka.

Csónakos nekifeszítette a partnak az evezőt, de a csónak nem indult. Nagyon erősen szaladtak neki idejövet a partnak, s a csónak félig szárazon volt. Valakinek ki kellett szállani belőle, hogy megemelje az orrát, s beletaszítsa a vízbe. De már ekkor hangok hallatszottak a tisztás felől. A vörösingesek visszatértek a fegyvertárból, és eloltva találták a lámpát. Eleinte azt hitték, hogy a szél fútta el, de mikor Áts Feri megnézte, látta, hogy a lámpa kis ablaka nyitva van.

- Itt járt valaki! - kiáltotta bömbölő hangján, s oly hangosan, hogy a csónakkal kínlódó fiúk is meghallották.

Meggyújtották a lámpát, s ekkor mindenkinek szemébe tűnt a fára tűzött cédula: ITT VOLTAK A PÁL UTCAI FIÚK! A vörösingesek összenéztek. Áts Feri elkiáltotta magát:

 

- Hát ha itt voltak, akkor még itt is vannak! Utánuk!

Nagyot füttyentett. A hídról besiettek az őrök, és jelentették, hogy a hídon senki sem jöhetett be a szigetre.

 

- Csónakon jöttek - mondta a fiatalabbik Pásztor.

És a csónakkal bajlódó három fiú rémülten hallotta a rájuk vonatkozó harsány kiáltást:

- Utánuk!

S épp mikor ez a szó elhangzott, sikerült a Csónakosnak a ladikot a vízbe taszítani, s neki magának még beleugrani. Rögtön meg is kapták az evezőket, és teljes erővel kezdtek a part felé evezni.

 

Áts Feri ordítva adta ki a rendelkezéseket:

- Wendauer, fel a fára, utánuk nézni! Pásztorék, ki a hídra, és jobbról-balról a tó partján keríts!

Most úgy látszott, hogy be vannak kerítve. Amíg azt a négy-öt evezőcsapást megteszik, mely a partra viszi őket, addig a gyorsan futó Pásztorok megkerülik a tavat, s aztán nincs menekvés se jobbra, se balra. Ha pedig előbb jutnak a partra, mint a Pásztorok, akkor a fa tetejére küldött őrszem szemmel tarthatja őket, s megmondja, merre menekülnek. A csónakból látták, amint Áts Feri a lámpával a kezében futkosott a sziget partján. Aztán dobogás hallatszott: most rohantak ki a Pásztorok a fahídon a szigetről...

Mire azonban az őrszem felkapaszkodott a fára, ők partot értek.

 

- Most kötött ki a csónak a parton! - süvöltözött egy hang a fáról. S rögtön felelt rá a vezér mély hangja:

- Utánuk mindenki!

A három Pál utcai fiú azonban most már lélekszakadtából futott.

- Nem szabad, hogy utolérjenek - mondta futás közben Boka. - Sokkal többen vannak, mint mi!

Továbbvágtattak, úton, gyepen keresztül, elöl Boka, nyomában a másik kettő. Egyenest az üvegház felé tartottak.

 

- Be az üvegházba! - lihegett Boka, s az üvegház kisajtaja felé rohant. Az ajtó szerencsére nyitva volt. Besurrantak, és elbújtak a nagy ciprusok mögé. Künn csönd volt. Úgy látszik, az üldözők elvesztették a nyomot.

A három kislegény most megpihent kissé. Körülnéztek a furcsa épületben, melynek üvegtetején, üvegfalain beszűrődött a városi este halvány világossága. Furcsa, érdekes hely volt ez a nagy üvegház. Ők a bal szárnyában voltak, s azon túl még az épület középrésze következett, majd a jobb szárnya. Véges-végig nagy levelű, kövér törzsű fák állottak nagy, zöld dézsákban. Hosszú ládákban a páfrány és mimóza tenyészett. A középső rész nagy kupolája alatt pedig legyezőlevelű pálmák meredtek fölfelé, s délszaki növényekből valóságos kis erdő állott itt. Az erdő közepén aranyhalas medence, a medence mellett pad. Aztán megint magnóliák, babérok, narancsfák, óriási páfrányok. Csupa erős, fojtó illatú növény, amely fűszeres szaggal tölti meg a levegőt. S a gőzzel fűtött, nagy üvegcsarnokban állandóan csurgott-csöpögött a víz. Koppantak a csöppek a nagy, kövér leveleken, s amikor egy-egy nagy pálmalevél megzörrent, a fiúk mindig valami furcsa, délszaki állatot véltek látni, amely itt futkos, ebben a meleg, nyirkos, sűrű kis erdőben, a zöld dézsák között. Biztonságban érezték magukat, s kezdtek azon tűnődni, hogy mikor fognak innen szabadulni.

- Csak ránk ne zárják az üvegházat - suttogta Nemecsek, aki kimerülten ült egy nagy pálma tövében, s akinek jólesett a fűtött helyiség, mert bőrig át volt ázva.

 

Boka megnyugtatta:

- Ha eddig nem zárták be, ezúttal se zárják be.

Hát ültek és füleltek. Semmi hang. Itt senkinek se jutott eszébe keresni őket. Aztán fölkeltek, és botorkálni kezdtek a magas polcok között, melyek telis-tele voltak rakva zöld bokrocskákkal, szagos füvekkel, nagy virágokkal. Csónakos neki is ment az egyik polcnak, és beléje botlott. Nemecsek szolgálatkész akart lenni.

- Megállj - mondta -, majd világítok.

És mielőtt Boka ebben megakadályozhatta volna, gyújtót vett elő a zsebéből, és rápörcentett az egyikre. A gyújtó fellobbant, de a következő pillanatban kis is aludt, mert Boka kiütötte a kis szőke kezéből.

- Majom! - szólt rá haragosan. - Elfelejted, hogy üvegházban vagy? Hiszen ennek a háznak a fala is üvegből van... most biztosan meglátták a fényt!

Megálltak és hallgatóztak. Valóban, Bokának igaza volt. A vörösingesek meglátták a fellobbanó világosságot, mely egy pillanatra az egész üvegházat kivilágította. S a következő pillanatban már hallatszottak a kavicson ropogó lépteik. Ők is a bal szárny ajtaja felé tartottak. Hallották, amint Áts Feriből megint kitört a hadvezér:

 

- Pásztorok a jobb kisajtón - kiáltotta -, Szebenics a középajtón, én meg itt!

A Pál utcaiak egy pillanat alatt elbújtak. Csónakos egy polc alá hasalt. Nemecseket pedig azzal a megokolással, hogy ő már úgyis vizes, beleküldték az aranyhalas medencébe. A kis szőke állig bújt le a vízbe, s a fejét egy nagy páfránylevél alá húzta. Bokának már csak annyi ideje maradt, hogy a nyitott ajtó mögé állhasson.

Áts Feri pedig bevonult kíséretével az ajtón, a lámpával a kezében. A lámpa fénye úgy esett az üvegajtóra, hogy Boka jól láthatta Áts Ferit, de ez nem láthatta az ajtó mögé rejtőzött Bokát. És Boka jól megnézte a vörösinges vezért, akit csak egyszer látott közelről, a Múzeum-kertben. Szép fiú volt Áts Feri, s most ragyogott a szeme a harcvágytól. De csakhamar eltűnt előle. Bejárta a többivel az utakat, s a jobb szárnyban a polcok alá is néztek. A medencében egyiknek sem jutott eszébe keresgélni. Csónakos pedig csak úgy menekedett meg a fölfedeztetéstől, hogy mikor az ő polca alá akartak nézni, az a fiú, akit Áts Feri Szebenicsnek nevezett, így szólt:

- Ezek már rég kimentek innen a jobb oldali ajtón...

És miután ő arra indult, a keresgélés hevében a többi is utánaszaladt. Keresztülvágtattak az üvegházon, s néhány tompa puffanás jelezte, hogy ők se nagyon kímélték a cserepeket. Aztán kimentek, s újra csönd lett. Elsőnek Csónakos bújt elő.

- Papuskám - mondta -, a fejemre dőlt egy cserép. Csupa föld vagyok...

 

És buzgón köpte a homokot, amivel tele volt orra-szája. Másodiknak, mint valami vízi szörnyeteg, Nemecsek bújt ki a medencéből. Szegényke megint csurgott-csöpögött, s amint ő már szokta, pityergőre álló hangon panaszkodott:

 

- Hát én már egész életemben folyton a vízben leszek? Mi vagyok én? Béka?

Megrázta magát, mint a vízzel leöntött pincsikutya.

- Ne siránkozzál - szólt rá Boka. - És most gyerünk, hadd legyen már vége egyszer ennek az estének...

Nemecsek sóhajtott:

- De szeretnék már otthon lenni!

Itt eszébe jutott, hogy milyen fogadtatásban lesz része otthon, ha meglátják a vizes ruháját. Hát kijavította, amit mondott.

- Nem is szeretnék olyan nagyon otthon lenni!

Szaladtak vissza az akácfa mellé, ahol bemásztak a düledező palánkon. Néhány perc alatt elérték. Csónakos fel is mászott a fára, de mielőtt rálépett volna a kerítés tetejére, visszanézett a kertbe. Ijedten kiáltotta:

 

- Ott jönnek!

- Vissza a fára! - szólt Boka.

Csónakos visszament a fára, s maga után fölsegítette két társát. Olyan magasra másztak, amilyen magasan csak bírta őket az ág. Bosszantotta őket az a gondolat, hogy épp most csípjék el őket, mikor már olyan közel voltak a meneküléshez.

A vörösinges csapat hangos trappolással érkezett a fához. A fiúk fönn némán kuksoltak, mint három nagy madár a sűrű lomb között.

Megint az a Szebenics szólalt meg, aki az üvegházban is elbolondította előlük a csapatot:

 

- Láttam, amint keresztülugrottak a kerítésen!

Úgy látszik, ez volt a legostobább köztük, ez a Szebenics. És mivel rendesen a legostobább egyszersmind a leglármásabb is, hát folyton ő kiabált. A vörösingesek, akik ügyes tornászok voltak, egy pillanat alatt átvetették magukat a palánkon. Áts Feri utolsónak maradt, s mielőtt kimászott volna, elfújta a lámpát. Ugyanazon az akácfán kapaszkodott fel ő is a palánkra, amelynek tetejében a három madár fészkelt.

Sőt Nemecsekről, aki még egyre csöpögött, mint valami lyukas eresz, a nyaka közé is hullott néhány kövér vízcsepp.

- Esik az eső! - kiáltotta Áts Feri, megtörülte a nyakát, és azután ő is kiugrott az utcára.

 

- Ott mennek! - hangzott az utcáról, s mind szaladni kezdtek, annak jeléül, hogy Szebenics megint tévedett. Meg is jegyezte Boka:

- Ha ez a Szebenics nem volna, már rég a kezük közé kerültünk volna...

Most már érezték, hogy végleg megmenekültek a vörösingesek elől. Látták őket, amint két csöndesen ballagó fiú után szaladtak az egyik kis utcán. A két fiú megijedt tőlük, és szintén szaladni kezdett. Nagy ordítás tört ki erre, és a vörösingesek nekivadultan rohantak utánuk. A lárma messze halt el, valami józsefvárosi kis utcácskában...

Lemásztak a kerítésről, és nagyot lélegzettek, mikor megint az utca kövezetét érezték a lábuk alatt. Egy öregasszony baktatott arrafelé, majd más járókelők jöttek. Érezték, hogy megint a városban vannak, s itt már semmi bajuk nem történhetik. Fáradtak, éhesek voltak. A közeli árvaházban, melynek ablakai barátságosan világlottak ki a sötét estébe, vacsorára harangoztak.

Nemecsek didergett.

- Siessünk - mondta.

- Megállj - szólt Boka -, te lóvonaton menj haza. Nesze, adok pénzt!

A zsebébe nyúlt, de bennakadt a keze. Csak három krajcárja volt az elnöknek. Nem volt más a zsebében, mint három rézkrajcár meg a finom tintatartó, melyből vidáman folydogált a kék tinta. Előhúzta a tintás három krajcárt, és odaadta Nemecseknek.

 

- Csak ennyi van.

Csónakosnál akadt még két krajcár. És a kis szőkének volt egy angyalos szerencsekrajcárja, amit egy pilulásskatulyában hordott magával. Ez összesen hat krajcár volt. Ezzel fölült a lóvonatra.

Boka megállott az utcán. Még mindig tele volt a szíve a Geréb dolgával. Szomorúan állott és hallgatott. De Csónakos még nem tudott az árulásról semmit, tehát ő vidám volt.

- Ide figyelj, papuska! - mondta, s mikor Boka odanézett, bekapta két ujját a szájába, és fülrepesztőt süvített. Akkorát, amekkorát csak tudott. Aztán úgy nézett körül, mintha ezzel a füttyel jóllakott volna.

- Ezt már egész este tartogatom - mondta vidáman -, de most kikívánkozott belőlem, papuskám!

Karon fogta a szomorú Bokát, s azzal ennyi izgalom után fáradtan kezdtek a város felé ballagni a hosszú Üllői úton...


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre